vasárnap , 22 december 2024
Kezdőlap Tudomány Még idén szimatolhat a Puli a Holdon
Tudomány

Még idén szimatolhat a Puli a Holdon

852
puli hold
Kép forrása: Pexels

Aktívan részt vesz a nemzetközi űrkutatásban a magyar Puli Space Technologies, melynek NASA-díjas műszere még idén eljuthat a Holdra.

A Holdi Vízszimatoló az égitest felszínén található hidrogénkészlet felmérésére szolgál, potenciálisan segítve az űrhajósok vízellátását és a jövő űrkutatási missziók rakétaüzemanyag-ellátását.

Megalakulása óta a Puli Space Technologies már többször bizonyította, hogy nemzetközi szinten elismert projektjeivel élen jár a magyar űrkutatásban. Legutóbb épp egy hónappal ezelőtt, január 8-án került sor űrtörténelmi eseményre, hiszen ekkor indította útjára az Astrobotic Technology vállalat a Peregrine nevű landolóegységét, hogy fedélzetén több műszert és 90 kg hasznos terhet juttasson a Holdra, köztük a történelem első, teljesen egészében magyar készítésű tárgyát, a Puli Téridő Plakettjét.

Bár a Peregrine üzemanyagszivárgás miatt nem érte el a tervezett célját, a Hold távolságát is túlszárnyalva, 389.500 km-re távolodott el a Földtől, majd visszatérve a Csendes-óceán fölött a légkörben megsemmisült. A tíz napos út során összegyűjtött adatok és a rakományok tesztelése értékes tapasztalatokkal szolgáltak, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a következő holdraszállási kísérletek sikeressége szempontjából.

„Annak ellenére, hogy az eredeti Téridő Plakett szép tűzhalált halt a Peregrine fedélzetén, örömmel mondhatom, hogy kerámia és alumínium másolata otthonra talál a pittsburghi Moonshot Museumban. Számunkra ez a tárgy nem csupán a történelem egy apró szeletét, hanem a közösségi összefogás erejét is megtestesíti. Bízom benne, hogy általa mindenki, aki ellátogat a múzeumba, megismerheti a kortárs magyar szellemiségben rejlő hihetetlen erőt.”

– mondta dr. Pacher Tibor, a Puli Space Technologies alapítója és vezetője.

A Puli Space Technologies továbbra is elkötelezett szerepet vállal abban, hogy aktívan részt vegyen a nemzetközi űrkutatásban, és elősegítse az emberiség erőfeszítéseit a holdi felszín felfedezése terén. Az Intuitive Machines IM-2 küldetése révén várhatóan már idén megkezdheti munkáját a Puli NASA-díjas Holdi Vízszimatolója, amely rendkívül kis méretű, mindössze 10x10x3,4 cm, és csupán 40 dekagramm tömegű műszer. Ez a detektor képes felmérni a Hold felszíni rétegében található hidrogénkészletet, amely lehetővé teheti az űrhajósok vízellátásának biztosítását. Emellett a vízből kinyert hidrogén és oxigén potenciálisan rakétaüzemanyagként is szolgálhat a jövő űrkutatási missziói során.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar technológia is hozzájárulhat a Hold felszínének felfedezéséhez. Izgatottan várjuk, hogy eredményeink által még több lehetőséget nyissunk meg az emberiség számára az űrkutatás terén.”

– tette hozzá dr. Pacher Tibor.

A magyar fejlesztésű műszer az Európai Űrügynökség (ESA) által indított, alacsony költségvetésű holdi küldetésekhez kiírt pályázatán is jó eséllyel indul. Siker esetén a Puli egyedülálló megoldása tovább erősítheti Magyarország helyét az űrkutatás globális térképén. Az eredményhirdetésre várhatóan áprilisban kerül sor.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Új rakétát fejleszt a BME Suborbitals

Az evosoft szoftverfejlesztő vállalat lesz a csapat partnere a projektben. Az evosoft...

Problémás a gyermeked számára az esti lefekvés? Derítsd ki az okot és próbáld ki az alábbi tippeket!

Ha megkérdeznénk néhány kisgyermekes szülőt, hogy melyik a napi rutin legnehezebb része,...

Robotokkal segíti a hatékonyabb oktatást a Yettel

Kiterjeszti robotika-oktatás kezdeményezését a mobiltársaság, ingyenes robotkészletekre pályázhatnak az iskolák Megkezdődött a...

Partnerség a klímaváltozás-kutatásban és erdeink jövőjéért

Megállapodást kötött a Soproni Egyetem a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Földfizikai és...