vasárnap , 22 december 2024
Kezdőlap Gazdaság Folytatódott a hazai e-kereskedelem lendületvesztése
Gazdaság

Folytatódott a hazai e-kereskedelem lendületvesztése

273

2024 első negyedévében is folytatódott a magyar e-kereskedelem lendületvesztése a COVID évek hipernövekedése után: forgalmi alapon már csak 6,1%-os bővülést produkált a szektor. Az adatok szerint ezt a visszafogott növekedést nem a magyar webáruházak generálták – forgalmuk inkább csökkent –, hanem inkább az olcsó kínálattal és reklám-szőnyegbombázással operáló kínai kereskedők. Mivel továbbra is kevés a külföldre értékesítő hazai kereskedő, az export kiaknázatlan lehetőséget és megoldást is jelenthet a magyar cégeknek. Egy jelentős nemzetközi hálózattal és piacismerettel bíró szállítópartner pedig nagyban megkönnyítheti a külföldi terjeszkedést – mutatnak rá a 33 országban 140 ezer átvevőhelyet üzemeltető Packeta Group szakemberei.

A belföldi webáruházak 2023-ban 7,9 %-kal kevesebb terméket adtak el, mint egy évvel korábban. Az okok között az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése és a kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – mutatott rá a GKID kutatócég című átfogó piaci jelentése.

Már a fizikai boltok sincsenek biztonságban

A nagyobb kínai kereskedők az EU 2021-es vámszabályzás-változása után újragondolták a logisztikát és gyorsabb, vámmentes útvonalakat építettek fel az európai vásárlóknak. Ezzel a vásárlóerő csökkenése miatt a magyar – és általában európai – vásárlók nyitottabbá váltak az olcsóbb kínálatra. Az ázsiai kereskedők helyi nyelvekre fordították felületeiket, és rendkívül intenzív online reklámkampányt kezdtek. A legnagyobb globálisan hódító, elsősorban kínai kereskedők több mint 1 millió magyar vásárlóval büszkélkedhetnek 2024 első negyedévében. A GKID szerint ez már nem csak az online, hanem a hagyományos kereskedelem számára is kihívást jelent.

Menekülés az import elől: irány a külföld!

Mit tehetnek ebben a helyzetben a magyar webáruházak? Kézenfekvő lehet ez eddig talán kevésbé kihasznált export piac felé fordulniuk. „A hazai e-kereskedelem rengeteg kiaknázatlan exportlehetőséget tartogat – hívja fel a figyelmet Kovács Gábor, a Packeta Hungary Kft. értékesítési és marketing igazgatója – Az erős euró kedvez az exportra értékesítésnek, de az uniós szabályozás is megkönnyíti a határokon átívelő kereskedelmet. Sőt, az EU-n kívülre történő exportálás sem megugorhatatlan feladat, főleg akkor, ha a vámkezeléshez szükséges vámnyilatkozat kiállításában is segít a szállító partner.”

A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) 2022-es kutatásából kiderült: a 15-20 ezer hazai webáruházból alig ezer szállít külföldi piacra, miközben a hazai vásárlók körében népszerű szolgáltatók között a most berobbant kínaiak mellett jó néhány cseh, lengyel vagy román online kereskedő van. Az alacsony exportálási kedv mögött elsősorban a megfelelő piacismeret és logisztikai háttér hiánya húzódik meg. Az exportáló kereskedők pedig arról számoltak be, hogy a vámügyintézés, az ügyfélszolgálati feladatok megismerése jelentős kihívást jelent, akárcsak a megfelelő logisztikai partner, illetve fizetési szolgáltatók kiválasztása.

Egy jó logisztikai partner ugyanakkor lehetőséget is jelenthet, amely nagyban megkönnyítheti a külföldi piacokra való belépést. „Egy nagy nemzetközi háttérrel, piacismerettel és tapasztalattal rendelkező logisztikai cég ideális platformot jelenthet az exportpiacokra készülő online kereskedőknek. Ha egy webáruház úgy dönt, hogy egy több országban működő szállítópartnerrel dolgozik együtt, nem kell külön-külön szerződnie az egyes piacokon különböző logisztikai cégekkel, fizetési szolgáltatókkal, ráadásul a csomagküldéshez társuló tevékenységek is egy kézbe összpontosulnak” – mutat rá Kovács Gábor.

Növekedés itthon, jelenlét 33 országban

A Packeta saját magyarországi hálózata több mint 2800 csomagpontból és csomagautomatából áll. A vállalat ugyanakkor számos megbízható partnercéggel is együtt dolgozik, belföldön és külföldön egyaránt: 70 szállító partner szolgáltatásait veszi igénybe, így az Egyesült Királyságtól Izraelig 33 országba küldhetnek csomagot az online kereskedők, akik a Packeta rendszerét integrálják felületükre. Mindez több mint 140 ezer átvevőhelyet, köztük 6565 csomagautomatát jelent. A „sablon alapú” webáruházak (pl. Shoptet) esetében a Packeta be van építve a szállítási opciók közé, így pár kattintással elintézhető a rendszerre kapcsolódás. Az egyedi tervezésű webáruház-megoldások esetén is mindössze egy API beépítésére van szükség a szolgáltatás aktiválására.

„A Packeta mindig is nagy hangsúlyt fordított arra, hogy megkönnyítse a webáruházak életét. Azok az online kereskedők, akik rákapcsolódnak a rendszerünkre, azonnal igénybe vehetik saját hálózatunk mellett több mint 70 partnerszállító szolgáltatásait 33 országban, így a legkülönfélébb szállítási és fizetési módokat kínálhatják vásárlóiknak, mindezt anélkül, hogy szerződések tucatjait kellene megkötniük – mutatott rá Kovács Gábor. – A Packeta igazi különlegessége abban a nemzetközi tudásban és tapasztalatban rejlik, amit 7 közép európai országban működő operációjával, több tízezer ügyfele által szerzett az elmúlt években.”


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Világszínvonalú logisztikai szimulációs laborokat adtak át a Miskolci Egyetemen

Az EWG csoport támogatásával kialakított kutatóműhelyekben valós körülmények között képezik a logisztikai...

Már több mint félmillióan takarékoskodnak nyugdíjbiztosítássa

510 ezer fölé emelkedett a nyugdíjbiztosítási szerződések száma – vette észre a...

Mélyponton a magyar vállalati innováció

A K&H innovációs index 2024 második félévi eredményei a hazai vállalatok innovációs...

Az ön cégénél ki felel a mesterséges intelligencia alkalmazásáért?

Ma már nem kérdés, hogy a fejlett technológiák, köztük a generatív mesterséges...