szombat , 5 október 2024
Kezdőlap Képzés 58 milliós támogatás a szakképző centrumoknak
Képzés

58 milliós támogatás a szakképző centrumoknak

498
daniella

A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, piacvezető, debreceni székhelyű Daniella Villamosság számára mindig fontos volt mások segítése. A többszörös Magyar Brands és Business Superbrands-díjas cég fennállása óta, már számtalanszor jótékonykodott, 2022-ben pedig útjára indította saját, Daniella Villamosság Talentum Alapítvány névre keresztelt alapítványát.

A szervezet a 2023/2024 – es tanévben 12 szakképzési intézménynek, összesen 58 millió forint értékben 16 ajándékcsomagot juttatott el, ezzel több, mint 1300 villamossági szakemberjelölt képzéséhez járulhatott hozzá.  

Az alapítvány 2024. június 12-én, a dunaújvárosi DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola diákjai jövőbeli oktatását támogató, 7 500 000 Ft értékű villamosipari eszközöket tartalmazó csomagot adott át a képzési centrumnak.

Daniella gondoskodik a jövő nemzedékéről

A cég nagy hangsúlyt fektet a magas színvonalú oktatásra, az utánpótlásképzésre, valamint arra, hogy hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ez a szemlélet emelkedett új szintre a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány 2022-es megalapításakor.

A Daniella Villamosság Talentum Alapítványának célja, hogy hazánkban és nemzetközi tekintetben egyaránt támogassa a műszaki szakmai területeken folyó oktatási, kutatás és fejlesztési tevékenységeket. Lehetőséget ad a tudástranszfer létrejöttére a műszaki képzésben résztvevők, oktatók és együttműködők, valamint az e területen már működő cégek számára. Ennek köszönhetően a piaci ismeretek, technológiai innovációk, környezettudatos és modern megoldások megismerésére és elsajátítására teremt lehetőséget.

Az alapítvány ösztöndíja pedig a tehetséges tanulókat és hallgatókat, a jövő legkiválóbb szakembereit segíti a tanulmányi előmenetelükben.

Az alapítvány ösztöndíja pedig a tehetséges tanulókat és hallgatókat, a jövő legkiválóbb szakembereit segíti a tanulmányi előmenetelükben.

 „A Daniella Villamosság Talentum Alapítvány létrehozása a cég CSR stratégiájának egyik fontos mérföldköve volt.  A vállalat és az alapítvány célja, hogy a termékeivel a magas színvonalú szakképzéshez, a fiatalokat a kor kihívásaira felkészítő szakmai mentor legyen. Az alapítvány a mai napon a dunaújvárosi DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola számára átadott adományával, a Fejér vármegyei városban tanuló diákok képzéséhez járult hozzá. A Daniella Villamosság és alapítványa számára külön öröm, hogy együttműködő partnereivel a Schneider Electric-kel és a Phoenix Contact-tal eltérő helyzetű és karriertervű fiataloknak biztosít fejlődési lehetőséget.” emelte ki Nagy Tamás, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Daniella a szakemberek mecénása

A Daniella Villamosság és a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány komplex  programjának a címe:  „Daniella Villamosság –  OKtatással a jövőért”.  A koncepció célja egyrészt az egyetemekkel, szakképző iskolákkal való együttműködés, másrészt a cég stratégiai partnereinek, ipari beszállítóinak, munkatársainak, a jövő szakembereinek a képzése.

A debreceni székhelyű innovatív nagyvállalat munkatársai számára is előremutató karrierutat, biztos egzisztenciát, folyamatos szakmai fejlődési lehetőséget biztosít. Belső online tudásbázisa, a Daniella Akadémia pedig a folyamatos képzés digitális mentora.

A belső oktatási programok mellett a cég számára kiemelt fontosságú az értékesítés és a villamosság területén egyetemi szinten tanulmányokat folytatók támogatása is.

Az alapítvány és a Daniella Villamosság céljainak megvalósítása érdekében, az ország 12 Szakképzési Centrumában folyó képzést a 2023/2024- es tanévben összesen 58 millió forintos termékcsomaggal támogatta.

Az együttműködésnek köszönhetően a jövő szakemberei megismerhetik a gyakorlati feladatok megvalósításához felhasználható új villamosipari eszközöket.

Zemankó Zoltán, a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola igazgatói feladatokat ellátó általános igazgatóhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta:

„Büszkék vagyunk intézményünk szakképzésben elfoglalt helyére. Eredményeinket, sikereinket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az országos megmérettetéseken rendre kiemelkedő eredményeket érnek el tanulóink. Nagyszerű oktatók foglalkoznak a gyerekekkel és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak, valamint támogatóinknak köszönhetően egy nagyon jól felszerelt eszközparkkal rendelkezik iskolánk. Ez jelenti a minőségi különbséget, ez az igazi hozzáadott érték a „versenyben”. A Daniella által nyújtott támogatás, az együttműködés tovább erősíti helyzetünket és azt jelenti, hogy az előttünk álló időszakban is biztosítottak a minőségi szakemberképzés feltételei. Köszönjük, hogy részesei lehetünk ennek a programnak!”

Daniella a közösségteremtő erő

A villamossági szektorban egyedülálló összegű adomány átadását megtisztelte jelenlétével Barta Endre, Dunaújváros Megyei Jogú Város humán ügyekért felelős alpolgármestere, aki beszédében kiemelte: „A nemzet csoportokból, közösségekből tevődik össze. Kisebbekből, mint egy család, vagy egy osztályközösség, egy körzet, vagy egy városi közösség. Vagy nagyokból, amelyek várost vagy akár országhatárokat is átívelnek: a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók vagy éppen a vállalkozók csoportja. Ezek a közösségek a saját boldogulásukért küzdenek, azonban átütő sikert, valódi eredményt akkor érhet el egy ország, ha ezek a közösségek egymást segítik. Így épül és fejlődik a nemzet.”

Az innováció szolgálatában

Hadnagy Ernő, aki feleségével közös cégük, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója, szerint: „Egy cég működése nem pusztán önző célok mentén, a profit növeléséért valósul meg, hanem magasztosabb elköteleződésekért. A Daniella Villamosság pénzügyi tervében vannak olyan ügyek, melyek támogatásra méltóak. Ilyen a fiatalok képzésébe vetett hit. A cég életpályamodellt biztosít a jövő generációjának, óriási fejlődési lehetőségeket kínál a pályakezdő és a tapasztalt szakembereknek egyaránt.”


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

365 intelligenciafejlesztő játék gyerekeknek

365 nap, 365 lehetőség a gyermeked fejlődésére – Isabel Ortiz könyvének varázslatos...

Alkalmazkodóképesség és innováció – Évnyitó a Gábor Dénes Egyetemen

A Gábor Dénes Egyetem dimplomaátadóval egybekötött tanévnyitón indította el a 2024/25-ös tanévét....

Gyerekek érzelmi intelligenciája – Nevelés szívvel-lélekkel

Joan DeClaire neves pszichológus, aki John Gottman oldalán évek óta kutatja a...

Így neveljünk kedves gyereket – Hogy a világ jobb és szeretettelibb hely legyen

Thomas Lickona, a neves amerikai pszichológus és oktató legújabb könyve, az Így...