szombat , 12 október 2024
Kezdőlap Tudomány Az erdei csótányok már a nagyvárosok kertjeiben járnak
Tudomány

Az erdei csótányok már a nagyvárosok kertjeiben járnak

204
nagyváros kert
kép: freepik

Az elmúlt hetekben hazai nagyvárosokban, de főleg a fővárosban jelezték a kertes házakban élők több fórumon is, hogy egyre több csótánnyal lehet találkozni a lakásokban. Szerencsére ezek „csak” erdei csótányok és nem a betegségek terjesztésére is képes német csótányok. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere szerint nincs szükség ellenük olyan fellépésre, mint a szúnyogoknál, hiszen amellett, hogy ártalmatlanok, a lakásban pár nap alatt elpusztulnak.

Elsőre könnyen összetéveszthetünk egyes erdei csótányfajokat a német csótánnyal, de ha jobban szemügyre vesszük őket, a betegségek terjesztésére is képes, konyhai maradékokon vígan elélő német csótány torán két pici párhuzamos sávot találhatunk, az erdei csótányoknál ezek hiányoznak. De nem csak ebben különböznek az erdei rokonok a lakásokban sűrűbben feltűnő csótányoktól. Az erdei változat jól tud és szeret is repülni, míg a német és az amerikai csótányokról ez nem mondható el (főleg csak másznak, legfeljebb piciket repülnek, de inkább pottyannak), valamint az erdei csótányok a természetesebb élőhelyeket jobban kedvelik, mint a nagyvárosi társaik.

„Az egyik leggyakoribb, idegenhonos faj, a kertvárosi erdeicsótány (Ectobius vittiventris) Olaszországtól a Balkánig, Törökországon keresztül a Kaukázusig előfordul, hazánkban először 2005-ben észlelték, főleg a fővárosban és környékén a kertes, parkos élőhelyeken” – mondta Korányi Dávid, a HUN-REN Ökológiai Központ kutatója.

Mivel ez egy mediterrán eredetű faj, a melegedő mikroklíma miatt a populációik könnyebben maradhatnak fenn és telelhetnek át. De az áruszállítás ugyanúgy kulcsszerepet játszhat a faj terjedésében is, hiszen sok idegenhonos ízeltlábút észleltek már kertészetekben és különböző szállítmányokban.

Az erdei csótányok főleg az avarrétegbe szeretik rakni tojáscsomóikat, ahol 2 év alatt érik el a kifejlett imágó állapotot, amivel júniustól egészen a nyár végéig találkozhatunk. Rajzásuk augusztus végére, szeptemberre esik, utána rohamosan csökken a számuk. Előnyben részesíthetik a hűvösebb, párásabb helyeket, részben ez is lehet az oka, hogy a melegebb és szárazabb időszakokban a nagyobb városok hűsebb, kertes lakóövezetében keresnek menedéket.

Az erdei csótány amellett, hogy számunkra ártalmatlan, azaz nem terjeszt betegséget, nem eszik konyhai maradékot, sőt, a lakásban is elpusztul 1-2 nap alatt, rengeteg természetes ellensége van. Hiszen vele táplálkoznak a rágcsálók, a ragadozó ízeltlábúak is, de még a gyíkok és békák is. A kémiai irtószerek használata szúnyogok esetén sem javalt, hiszen sok más rovar is a szer áldozatául esik, így az erdei csótány ellen is bőven elég, ha rovarhálót használunk, és esténként nem lámpafénynél szellőztetünk, mert az vonzza őket.

A melegedő klíma, az intenzívebb áruszállítás és a városok hősziget hatása fontos szerepet játszhat az erdei csótányok terjedésében, de még így sem kell úgy védekeznünk ellenük, mint a szúnyogok ellen.

„Ezek az állatok nem élősködők, nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket, allergiás reakciókat sem váltanak ki, így nem szükséges bármilyen irtószeres védekezés” – tette hozzá Korányi Dávid.

Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Mennyire jók a serdülők az álhírek felismerésében?

Számos kutatás foglalkozott már azzal, felnőttként mit tehetünk az ellen, hogy az...

Tokióban várják a fiatal, magyar feltalálókat

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái A Red Bull Basement...

Budapesten tartották meg az első Digitális Gyermek Jólléti Konferenciát és Kiállítást

Maradandó problémákat okozhat a gyerekek túl korai és túlzott okoseszköz használata A...

Így hozzuk létre saját gondozásmentes kertünket: Zöld oázis kevesebb munkával

Ha virágos, zöld környezetet szeretnénk varázsolni házunk köré, de idő és motiváció...