vasárnap , 22 december 2024
Kezdőlap Tudomány Megjelent az első magyar nyelvű UX-kutatásmódszertani szakkönyv
Tudomány

Megjelent az első magyar nyelvű UX-kutatásmódszertani szakkönyv

193
ux kutatásmódszertan könyv bme

A BME oktatói írták a mindennapi szakmai segítségként és elméleti tankönyvként is forgatható kiadványt, mely elektronikus formában ingyen letölthető.

A Műegyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékének munkatársai közösen írtak könyvet UX kutatási módszerek címmel. A felhasználói élmény (user experience) elméleti hátterét és gyakorlati kutatási módszereit ismertető kötetet a Kutatók Éjszakáján mutatták be, egy interaktív, szerzői kerekasztal-beszélgetéssel összekötött eseményen.

A szerzők – Herendy Csilla, Hercegfi Károly, Szabó Bálint és Tóvölgyi Sarolta – célja az volt, hogy közérthetően, de tudományos megalapozottsággal szóljanak minden olvasóhoz. Ennélfogva a könyv egyszerre íródott kutatóknak, cégvezetőknek, fejlesztőknek és megrendelőknek, termékmenedzsereknek, valamint a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak, illetve az informatika fejlődésének felhasználóközpontú trendjei iránt érdeklődőknek.

A UX-tervezés napjaink egyik legkeresettebb munkája, amelyet a különböző kapcsolódó kutatások támogatnak. A használható módszerek palettája rendkívül színes, a kutatások elméleti háttér és megalapozottság tekintetében változatosak,

láthatóan nincsen egységes irányelv, elvárás.

A könyv nemcsak az elméleti alapokat tisztázza, hanem esettanulmányok, gyakorlati példák segítségével felmutat kívánatos mintákat, így sorvezetőként is képes működni. Tudományos hátterét és szakmaiságát a lektorok, dr. Izsó Lajos és Pónya Judit személye is garantálja.

A kiadvány amellett, hogy szakmailag hasznos, a téma magyarországi tudományos feldolgozásában úttörő, több szempontból teljeskörűségre törekvő munka. Egyben hiánypótló munka, hiszen manapság több helyen oktatnak UX-kutatási módszereket, de eddig sehol sem állt rendelkezésre hozzá egységes, magyar nyelvű elméleti tankönyv és gyakorlati kézikönyv.

A keménytáblás fedelű, cérnafűzött kötésű könyv elérhető az Edge 2000 Kiadó webáruházában, de online (PDF) változata ingyenesen letölthető a Műegyetem repozitóriumából.

Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Új rakétát fejleszt a BME Suborbitals

Az evosoft szoftverfejlesztő vállalat lesz a csapat partnere a projektben. Az evosoft...

Problémás a gyermeked számára az esti lefekvés? Derítsd ki az okot és próbáld ki az alábbi tippeket!

Ha megkérdeznénk néhány kisgyermekes szülőt, hogy melyik a napi rutin legnehezebb része,...

Robotokkal segíti a hatékonyabb oktatást a Yettel

Kiterjeszti robotika-oktatás kezdeményezését a mobiltársaság, ingyenes robotkészletekre pályázhatnak az iskolák Megkezdődött a...

Partnerség a klímaváltozás-kutatásban és erdeink jövőjéért

Megállapodást kötött a Soproni Egyetem a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Földfizikai és...