szombat , 13 július 2024
Kezdőlap Tudomány Hamarosan beszélgethetünk autónkkal
Tudomány

Hamarosan beszélgethetünk autónkkal

A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal

1.5k
continental google

A Continental technológiai vállalat az IAA Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Cloud-dal. Az együttműködés részeként a két techcég közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (AI) a jövő autóiba, így a Continental lesz az egyik első autóipari beszállító a világon, amely ezt a technológiát közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja. A fejlesztésnek köszönhetően a sofőrök képesek lesznek beszélgetni autójukkal. Például arról, hogy teljesen megpakolt állapotban mekkora a megfelelő abroncsnyomás, vagy nyaraláskor a tervezett útvonal mentén milyen nevezetességek találhatóak. Az AI képes lesz összegyűjteni a szükséges információkat és megválaszolni a kérdéseket. Az együttműködésben a két vállalat egyesíti szakértelmét az autóipar, a szoftverek, a mesterséges intelligencia és a felhőalapú számítástechnika területén.

„A Google-lel közösen mesterséges intelligenciával ruházzuk fel az autókat, mely egyedülálló élményt nyújt a járművezetők számára. A megoldást Smart Cockpit névre keresztelt nagy teljesítményű számítógépünkre (HPC) fejlesztjük és arra számítunk, hogy mindössze 18 hónapon belül megvalósulhat. Ez egy újabb olyan lépés, mellyel valóra válthatjuk víziónkat a szoftveralapú járművekről”

– mondta el Philipp von Hirschheydt, a Continental igazgatótanácsának tagja és az Automotive szektor vezetője az IAA Mobility sajtótájékoztatóján.

A járműipari szakkiállításon a Continental egy demó járművel mutatta be a nagy teljesítményű számítógépébe integrált generatív AI-rendszert. Ezzel a megoldással a technológiai vállalat széleskörű igényeket szolgálhat ki a jövőben, hiszen iparági szakértők szerint a következő tíz évben a nagy teljesítményű járműszámítógépek piaca eléri a több tízmilliárd eurót.

Egyre intelligensebb autók

A Google Cloud AI-alapú rendszere lehetővé teszi, hogy a sofőrök valós párbeszédet folytathassanak autójukkal, legyen szó akár az útvonal mentén található szállodákról vagy turisztikai látványosságokról. Ha a vezető esetleg többet szeretne megtudni egy közelben lévő történelmi épületről, a rendszer valós időben részletes információkat állít össze, és egy múzeumi audionarrációhoz hasonlóan játssza le azokat. Ha a járművezetőnek további kérdései adódnának, a korábban elhangzottak ismétlése nélkül is felteheti azokat a rendszernek: a Google Cloud társalgási generatív mesterséges intelligenciája képes lesz kontextusban értelmezni azokat. A Continental biztosítja, hogy a rendszer hozzáférjen a járműre vonatkozó konkrét információkhoz is (mint a kezelési útmutató). Így az autó például meg tudja majd mondani, merre találjuk az USB-portot, vagy mekkora az ideális guminyomás telepakolt jármű esetén. Az AI képes lesz folyamatosan tanulni, ezáltal új tartalmakat létrehozni és alkalmazkodni a felhasználó preferenciáihoz.

„Izgatottan várjuk együttműködésünket a Continental-lal. Egyesítjük a szoftverek, az AI és a felhőalapú számítástechnika terén szerzett szakértelmünket a Continental mélyreható iparági ismereteivel. Együtt a digitális autóipari megoldások új generációját hozhatjuk létre, amelyek nem csak kényelmesebbek lesznek, de javítják majd az utasok biztonságát is” – mondta el Daniel Holz, a Google Cloud Észak-EMEA-ért felelős alelnöke.

Smart Cockpit fedélzeti szuperszámítógép: teljesítmény és felhasználói élmény ötvözése

A Continental újabb nagy lépést tesz az átfogó, „aszfalttól a felhőig” terjedő digitális ökoszisztémájának megépítése felé, illetve tovább bővíti beépített Smart Cockpit fedélzeti számítógépének funkcióit. A vállalat az autógyártók számára ezáltal egyszerűsíti és lerövidíti a különböző alkalmazások fejlesztési idejét, és párhuzamosan költséget is csökkent. A rendszer egyszerre nyújt kiváló teljesítményt és felhasználói élményt, továbbá kellően rugalmas, hogy a legkülönbözőbb autógyártói igényeknek is megfeleljen.

A Continental volt az első autóipari beszállító, amely elérhetővé tette a nagy teljesítményű számítógépek (HPC) használatát a járművekben. A Volkswagennel közösen, az elektromos ID. modellek teljes kínálatát a vállalat szerelte fel a világon elsőként HPC-kkel. Csak 2024 végéig 30 olyan járműmodell gurul le különböző márkák gyártósorairól, melyeket a Continental nagy teljesítményű számítógépeivel szerelnek fel.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Már formálódik a Jövőálló.Kampusz a Minecraft platformján

Zajlanak a Samsung által elindított Jövőálló Akadémia kampuszának digitális munkálatai a Minecraft...

Kivárnak a cégek az innovációkkal

A kedvezőtlen gazdasági kilátások és a drága források miatt a magyar vállalatok...

Óbudai Egyetem – MOL együttműködési megállapodás

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MOL és az Óbudai Egyetem június 10-én....

Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny

Az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevét veszi...