vasárnap , 12 május 2024
Kezdőlap Képzés Díjazták a kreatív tanárokat, akik újító megoldásaikkal fejlesztik a hazai STEM oktatást
Képzés

Díjazták a kreatív tanárokat, akik újító megoldásaikkal fejlesztik a hazai STEM oktatást

165
EJMSZ IskolaDíj 2023

A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó EJMSZ Iskola Díjat.

A hazai és nemzetközi nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) második alkalommal meghirdetett pályázatára Gimnázium, Technikum/Szakgimnázium és Szakképző iskola kategóriákban jelentkezhettek a magyarországi iskolák pedagógusai az általuk alkalmazott és legjobbnak tartott természettudományos (STEM) oktatási módszereik nevezésével.

„A tavaly alapított EJMSZ Iskola Díj fontos vállalása Szövetségünknek. Szükség van a kreatív megoldásokra, az új módszerekre, amelyek a diákok számára is élményszerűbbé tehetik a STEM tárgyakat. Szövetségünk ezeket az oktatás fejlesztését szolgáló jó gyakorlatokat ismerte el idén is.”

– mondta Dr. Ábrahám László, az EJMSZ elnöke.

Gimnázium kategóriában a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium kapta a fődíjat, amelyet a természettudományos tantárgyak problémacentrikus és innovatív megközelítése miatt, valamint a tanulóközpontú tanításért érdemelt ki az intézmény. A csoportmunkára és kooperatív működésre építő oktatói munka rendkívül széles és színes palettán zajlik az iskolában. Ennek részeként a diákok számos szakkörön, versenyfelkészítőn, STEM-táborban, nyitott labor foglalkozáson és külsős programon, többek közt gyárlátogatásokon szívhatják magukba az elméleti – és gyakorlati ismereteket.

A Technikumok közt a fővárosi BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum győzedelmeskedett és lett az EJMSZ Iskola Díj fődíjasa. A STEM tárgyakat érintő színvonalas oktatói munka megvalósítása mellett a tanításban alkalmazott digitális eszközök magas szintű használata, a kutatói szemlélet bevezetése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése alapján érték el az első helyezést.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedig a Szakképző iskola kategória fődíjasa lett. Ebben az intézményben szintén nagy hangsúlyt kapnak az innovatív képzési módszerek. Ezek közé tartozik a Revolution Robotics elnevezésű STEM pedagógiával foglalkozó saját programjuk, valamint meghonosították a „projekten belüli projekt” szemléletet, amelynek során a tanulók valódi élethelyzeteket alapul véve ültethetik át a gyakorlatba a frissen megszerzett műszaki – és természettudományos ismereteiket.

A STEM oktatás magas színvonalának megőrzése érdekében ugyanakkor a tanárok és az alkalmazott módszereik folyamatos felülvizsgálatát, szupervízióját is beiktatták a tanmenetbe.

Három, egyenként 200.000 forinttal jutalmazott különdíj is gazdára talált a pályázatok értékelése során, amelyeket a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium) érdemelt ki. Ezek az iskolák egy-egy különösen innovatív gyakorlatukért kaptak elismerést a bíráló bizottságtól.

A fődíjak és a különdíjak anyagi fedezetét az EJMSZ tagvállalatai közül az Emerson, az MVM, az NI Hungary, az Opus-Titász és a Sensirion biztosította ebben az évben.

A terveik szerint 2024-ben ismét meghirdetik az EJMSZ Iskola Díjat, de addig is a most megismert STEM oktatási módszereket a Szövetség szeretné egy tudásmegosztó konferenciasorozaton keresztül minél szélesebb körben bemutatni a tanároknak.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

35 budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon

Három szakmában mindhárom érmet budapesti versenyzők vihették haza az ország legnagyobb szakmai...

Tanműhely nyílt a jövő villanyszerelőinek Tatabányán

Immár a kilencedik helyszínnel bővül az E.ON országos tanműhely-hálózata a jövő villanyszerelőinek...

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak...

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs nap

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését Lányoknak szóló...