szombat , 12 október 2024
Kezdőlap Gazdaság Emberi vezető és méltányos bérezés tesz vonzóvá egy munkahelyet
Gazdaság

Emberi vezető és méltányos bérezés tesz vonzóvá egy munkahelyet

409
PwC év legvonzóbb munkahelye 2023

A PwC Magyarország hetedik alkalommal mérte fel a munkaerőpiaci preferenciákat és átadta az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat.

Felértékelődtek a humán szempontok a munkavállalói preferenciák között.

Tekintettel a stabilan magas inflációs környezetre, a versenyképes alapbér mellett az egyéb pénzbeli juttatásokat kínáló munkahelyek a legvonzóbbak. Ugyanakkor a munka tartalma, a magánélet tiszteletben tartása, valamint a csapat és a vezető szerepének növekedése mind arra mutatnak, hogy a munkavégzés azon körülményei is fontosak a munkavállalóknak, amelyekre elsősorban a közvetlen felettes van hatással. Több, mint 80 000 magyar kitöltő  – fiatalok és tapasztalt szakemberek – osztotta meg a véleményét a PwC Magyarország 2023-as Munkaerőpiaci preferencia felmérésében munkahelyválasztási szempontjaikról és jelölték meg az általuk legvonzóbbnak tartott munkáltatókat.

A munkahely stabilitása helyett az alapbér a döntő

A magyar vállalatok továbbra is kiélezett versenyt folytatnak a képzett munkaerő megszerzéséért. Az elöregedő társadalom munkaerőpiaci hatásai, a csökkenő munkanélküliség, a digitális kompetenciák növekvő szerepe és új nagyvállalatok megjelenése a piacon jelentős kihívásokat okoznak a toborzásért felelős szakembereknek. Közülük sokan ugyanis azt várták, hogy a tavalyi mélypontot követően a nagy leépítési hullám enyhítheti a munkaerőpiacra nehezedő nyomást, azonban ez mostanáig nem következett be. A jelöltvezérelt piac jelensége a munkavállalók preferenciáiban egyértelműen nyomon követhető: míg előző évben a munkahely stabilitása kiemelten fontos szerepet kapott (3. hely), idén az látszik, hogy a munkavállalók kevésbé tartanak munkahelyük elvesztésétől, és inkább olyan tényezőkre fókuszálnak, mint az alapbér növelése, vagy a munka-magánélet egyensúlyának megtalálása.

Munkavállalók
1. Alapbér
2. Bónusz
3. Túlórakifizetés
4. Értelmes, értékteremtő munka
5. Magánélet tiszteletben tartása
6. Támogató, együttműködő csapat
7. Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség
8. Rugalmas munkaidő
9. Szakmailag felkészült vezetők
10. Egyértelmű vezetői elvárások
Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál a munkavállalói
válaszadók körében
Egyetemisták
1. Alapbér
2. Túlórakifizetés
3. Karrierlehetőségek
4. Bónusz
5. Továbbképzési lehetőségek
6. Értelmes, értékteremtő munka
7. Jóllétet, kényelmet támogató munkakörnyezet
8. Magánélet tiszteletben tartása
9. Támogató, együttműködő csapat
10. Szakmailag felkészült vezetők
Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál az egyetemista válaszadók körében

A reálbérek folyamatos csökkenése fájó pont

A béreket felfaló inflációt nemigen tudták a vállalatok maradéktalanul ellensúlyozni, így a magyar munkavállalók többségének csökkent a reálbére, és kritikus kérdés lett életszínvonaluk megtartása. Ezért nem is meglepő, hogy a pénzbeli javadalmazási elemek tavalyhoz képest még tovább erősödtek: az alapbér és túlórapénz mellett megjelent a bónusz (3. legfontosabb), illetve bizonyos szegmenseknél a havi teljesítménybér (pl. szakiskolásoknál 5. legfontosabb szempontként) is. A PwC 2023-as Global Hopes & Fears kutatása szintén alátámasztja azt a világszinten tapasztalható trendet, hogy a munkavállalók elsősorban fizetésemelés kéréssel (42%), másodsorban előléptetés igényléssel (35%), majd végül munkáltató váltással (28%) igyekeznek kompenzálni és nagyobb eséllyel fontolgatják a kilépést azok, akik túlhajszoltnak érzik magukat (44%), akiknek nehézséget okoz a havi számlák kifizetése (38%), illetve a Z-generáció tagjai (35%).

A vezetőkön a világ szeme

Az előző évi felmérésben a gazdasági és társadalmi sokkhatások miatt (ukrán háború, energiaválság) a humán faktorok, mint a vezető szerepe vagy a csapat megtartó ereje másodlagossá váltak. Az idei eredmények viszont azt mutatják, hogy az emberek elkezdtek adaptálódni a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan környezethez. Egyúttal rájöttek arra, hogy az önálló megküzdés helyett nagyobb mértékben támaszkodjanak egymásra, így a kollégákra és a felettesre is, ami a dolgozó korosztálynál még hangsúlyosabban (6. hely) megmutatkozott.

A vezetők szerepének növekedését más preferenciák előtérbe kerülése is jelzi: a munka tartalma (4. hely), a magánélet tiszteletben tartása (5. hely), a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség (7. hely) és az egyértelmű vezetői elvárások (10. hely) is feléjük megfogalmazott „elvárások” – nem véletlenül, hiszen a vezető személyén, kompetenciáin és stílusán nem csak a munkaerő-megtartás, de a -bevonzás is múlik.

„A reflektorfény a vezetőkön van: a jelöltek nem csak munkahelyet, hanem tudatosan vezetőt választanak maguknak. A HR szakértőkön ezért fokozódik a nyomás, hogy a vezetőket felkészítsék a munkáltatói értékajánlat hiteles kommunikációjára, és a mindennapi működésben történő megvalósítására”- hangsúlyozta Reguly Márta, a PwC HR tanácsadási csapatának vezetője.

A munkavállalók látják a vezetőkre nehezedő plusz terheket, és a karrier, valamint a képzési lehetőségekkel kapcsolatos preferenciák gyengülése szintén arra utalnak, hogy nem feltétlenül vágynak vezetői szereppel járó felelősségre; vélhetően azért, mert telítődtek a folyamatos változással való megküzdéssel. Ez viszont azért okoz komoly nehézséget, mert miközben a digitális képességfejlesztés számtalan nagyvállalatnál stratégiai fókusz, a válaszadók tanulási motivációja meglehetősen gyenge (Továbbképzési lehetőségek – 19. hely).

Fáradó munkavállalók, ambiciózus diákok

Az egyetemi hallgatók válaszait vizsgálva jól kirajzolódik, hogy mennyiben más elvárásokkal rendelkeznek ők a már tapasztalt munkavállalókhoz képest. A gyors előrejutás ígérete (Karrierlehetőségek: 3. hely) és a folyamatos fejlődés (Továbbképzési lehetőségek: 5. hely) a fiatalok számára kiemelten fontosak, miközben a már foglalkoztatottak a magánélet tiszteletben tartását (5. hely) és a támogató, együttműködő csapatot (6. hely) igénylik határozottabban. Utóbbiak első tíz preferenciája közé nem is kerültek be a karrierlehetőségek.

„Míg a tapasztalt munkavállalók esetén egyfajta fásultságot érzünk a képzések és a karrier kapcsán, a fiatalabb generáció ambíciója szerencsére még nagyon erős: tudatosan tervezik és építik karrierjüket, és elvárják a munkáltatótól, hogy belátható időn belül magasabb pozícióba tudjanak lépni”- teszi hozzá Reguly Márta.

Helyi viszonyokra szabott munkáltatói értékajánlat

A tehetségekért folytatott harcban a munkáltatói márkaépítés elengedhetetlen, azaz a vállalatoknak meg kell különböztetni magukat a munkaerőpiacon és egyedi munkavállalói értékajánlatot nyújtani célcsoportjuknak. Ami akkor lesz igazán vonzó, ha nem egy globálisan érvényes márkaígéret, hanem a helyi piac munkavállalóira szabott egyedi ajánlat. A PwC felmérése rávilágít arra is, hogy a pénzbeli tényezők mellett a vezető személye, inspiráló és gondoskodó attitűdje az, amire érdemes hangsúlyt fektetni, azt fejleszteni, és a jelöltek felé láthatóbbá tenni. Ezért lényeges valamennyi szervezet számára, hogy kialakítsa azt a különleges és egyedi vállalati kultúrát, ami alapján pozitívan tudja magát pozícionálni az érdekeltjei körében.

PwC 2023 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

A PwC 2023 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján.

Magyarországon a tavalyi évhez hasonlóan ismét a nagy autóipari gyártó cégek bizonyultak a legvonzóbbnak a munkaerőpiacon. Ezekre a vállalatokra stabil, hosszútávú munkahelyként tekintenek, akik amellett, hogy versenyképes béreket nyújtanak, a munkaerőpiac sok szegmensét (mérnöki, IT-s, pénzügyi és humán hátterű szakértők) meg tudják szólítani. A vállalatok megítélésében szerepet játszik az is, hogy a munkáltatói márkát mennyire tudja támogatni a kereskedelmi márka vonzósága: egy erős brand és kézzelfogható termék erősíti a munkáltatói brandet is.

Autóipari gyártó

  1. Audi Hungaria
  2. Mercedes-Benz
  3. BMW

Energetika és közüzem

  1. MOL Magyarország
  2. MVM Csoport
  3. E.ON

FMCG

  1. Coca-Cola
  2. Procter & Gamble
  3. Nestlé

Gyártó

  1. Bosch csoport
  2. LEGO
  3. Siemens

Gyógyszeripar

  1. Richter Gedeon
  2. Egis
  3. Roche

Kiskereskedelem

  1. Lidl Magyarország
  2. IKEA
  3. Aldi Magyarország

Pénzügyi szolgáltató

  1. OTP Bank
  2. Morgan Stanley
  3. Magyar Nemzeti Bank

Szolgáltatóközpontok

  1. bp Hungary
  2. Diageo
  3. British Telecom

Technológia

  1. Microsoft
  2. Samsung
  3. IBM

Telekommunikáció és média

  1. Magyar Telekom
  2. Deutsche Telekom
  3. Vodafone

2023 Legvonzóbb Munkahelye – összesített kategória

  1. Audi Hungaria
  2. Bosch csoport
  3. Mercedes-Benz

Módszertan:

A PwC Magyarország a 2023-as munkaerőpiaci-preferencia kutatásában a 14 évnél idősebb diákokat, hallgatókat és munkavállalókat kérdezte meg online felmérése keretében arról, hogy milyen tényezők és juttatások meghatározóak számukra, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a munkaadókkal szemben, valamint melyek azok a hazai munkáltatói márkák, melyek a leginkább vonzóak számukra. A kérdőívet több, mint 80.000 fő töltötte ki.

A PwC 2023 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján. (A válaszadók „top of mind” logika mentén bármely hazai munkáltatói márkát megjelölhették, melyek közül a legtöbb említést elért márkák kapták a díjakat. A szakképzési centrumokból érkezett válaszokat a módszertani torzítások elkerülése és az összehasonlíthatóság miatt nem vettük figyelembe a díjak odaítélésénél.) Az iparági besorolásnál a válaszadók percepciói, az egyes munkáltatói márkákhoz rendelt egyéni meglátások voltak irányadók. Noha az adatok felvétele folyamatos, a díjak odaítélésének alapjául a 2023. szeptember 1-el indult és október 31-én lezárult kampány során beérkezett válaszok szolgáltak.

Forrás: PwC Magyarország


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Futurisztikus gyártósoron készülnek Chery modelljei

Az ma már nem titok, hogy a Chery a legnagyobb kínai autóexportőr....

Százmilliókat spórolhat a nagy építkezéseknek egy készülő BME-s fejlesztés

A Fugro nevű vállalattal közösen kidolgozott új módszer tanuló algoritmussal gyorsítja fel...

Hogyan változott a contracting szolgáltatások iránti kereslet?

Hogyan változik a kereslet a contracting szolgáltatások iránt Magyarországon és kik a...

Szerezz be a munkavállalóknak megfelelő munkavédelmi cipőket!

A munkavédelmi cipők fontos elemei a munkaruházatoknak, nemcsak, mert gondoskodnak a munkavállalók...