vasárnap , 22 december 2024
Kezdőlap Tippek Az év egyik legizgalmasabb kalandja várja az iskolásokat
Tippek

Az év egyik legizgalmasabb kalandja várja az iskolásokat

514
vándorviadal

Negyedjére is elstartol a VándorViadal, a Leiner Laura Iskolák Országos Versenye trilógia inspirálta kalandverseny

Idén még több iskolásnak nyílik lehetősége megtapasztalni azt a nagyszerű közösségi élményt, amit a VándorViadal nyújt. Ebben az évben ugyanis már nem csak a 6., 7. és 8. osztályos diákok vehetnek részt az ökoturisztikai vetélkedőn, de a 9., 10. és 11. évfolyamosok is.

Azok a diákok, akik részt vettek az eddigi VándorViadalokon, életük legjobb hetének tekintik a kalandversenyt, ahol nem csak az ügyesség és a logika, de a természettudományi ismeretek is kulcsfontosságúak. A vetélkedő 2021 óta töretlen népszerűségnek örvend, ám érdemes időben jelentkezni az iskoláknak a vandorviadal.hu oldalon, hisz csak 300 csapat nevezhet.

„Március 4-étől lehet nevezni az iskoláknak, idén pedig újdonság, hogy a középiskolai osztályokat is várjuk a versenyre. A selejtezők április 10 és május 15 között zajlanak, a döntőkre pedig a felsősök számára június 24 és 29 között, míg a középiskolásoknak augusztus 26 és szeptember 1 között kerül sor” – tájékoztatott Telek Hanna, a VándorViadal projektvezetője.

A VándorViadalt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi az Aktív Magyarország támogatásával. A kalandos kihívás főszervezője, Telek Hanna azt is elárulta, milyen feladatokra készülhetnek a csapatok, hogy a legjobb eséllyel induljanak a győzelemért.

„Az aktív ökoturizmus szellemében szervezzük meg a versenyt, minden feladat szorosan vagy lazábban ehhez a témakörhöz kapcsolódik és a 90-es években nagy népszerűségnek örvendő Játék Határok Nélkül hangulatát idézi. Érdemes úgy összeállítani a csapatokat, hogy legyen benne, aki az ügyességi és erőfeladatokban jeleskedik, de olyan diák is, akinek fejlett a logikai érzéke, jó földrajzból, matematikából vagy épp történelemből” – árulta el a szervező.

vándorviadal 2024

Izgalmas feladatok titkos helyszínen

A tábor helyszíne és a konkrét feladatok az előző évekhez hasonlóan idén is titkosak még, az azonban biztos, hogy mind a helyszín, mind pedig a kihívások rengeteg érdekességet tartogatnak a diákoknak, akik közül a legjobbakat izgalmas nyeremények is várják.

„Az eddigi versenyek alapján nem túlzás azt mondani – és ezt hangoztatják az előző években a viadalon részt vevő gyerekek is -, hogy ez lesz életük legjobb hete. A kalandversenyre, amit az egyik legnépszerűbb magyar ifjúsági regényíró, Leiner Laura Iskolák Országos Versenye trilógia inspirált, nem lehet előre felkészülni, hisz a gyerekek valósághoz és az élethez való hozzáállása, megtapasztalása mérettetik meg. A feladatok arról szólnak, hogy hogyan látják meg a világ működését, hogyan értik meg a folyamatokat és ebben hogyan navigálják el magukat” – tette hozzá Telek Hanna.

A szervező arról is beszámolt, hogy a gyerekek mely feladatokat élvezték a leginkább a tavalyi évben, ami egy kis támpontot nyújthat az idei nevezőknek is a feladványokkal kapcsolatban.

„Az egyik tavalyi versenyszámot egy látássérültekkel foglalkozó egyesület szervezte, ahol a gyerekek átélhették, milyen az, amikor az egyik legfontosabb érzékszervüket kell kizárniuk, amire támaszkodnak. Volt fehér bottal való tájékozódási verseny, braille-írás megfejtése és csörgőlabda bajnokság is. Szintén nagyon népszerű volt a diákok körében a SUP-ozás, a történelmi várjáték, de az elsősegély-verseny is, amikor élethűen sérültnek sminkelt imitátorokat kellett megfelelően ellátni” – sorolta a tavalyi év legnépszerűbb programjait a szervező.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor

Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép...

Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához

„Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát...

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei...

Elhelyezkedni pilótaként? Igenis lehetséges!

Azok, akik szeretnének szert tenni egy garantáltan biztos állásra, és örömmel keresnének...