szerda , 18 december 2024
Kezdőlap Tippek Lángosozók és kínálataik
Tippek

Lángosozók és kínálataik

21
retro lángos

A lángos a magyar gasztronómia szerves része. Olyannyira, hogy felvették a hungarikumok listájára is. Minden magyar embernek a nyár, a vízparti büfék, a Balaton és a vásárok, piacok hangulata ugrik be róla elsőként. Története hosszú évszázadokra nyúlik vissza, hiszen a kenyérsütéssel szinte együtt keletkezett a langalló is, amit később olajban sütöttek ki – ez a ma ismert lángos.

Budapest szívében

A főváros egyik legforgalmasabb pontján, a Bajcsy-Zsilinszky úton található a Retro Lángos Budapest lángosozója, ami korábban egy kis lángosbüfé volt – bár már ekkor is meghatározó része volt a budapesti gasztronómiának –, mára pedig egy lángosra specializálódott ételbárrá fejlődött sokak örömére.

Rengeteg féle feltéttel kérhetjük itt a lángosunkat, a brutálisan húsostól egészen a vegánig. A nemzetközi konyhák szerelmeseinek is akad itt a fogukra való, hiszen egyes feltétek az olasz vagy éppen a mexikói konyha világából merítettek ihletet.

A tészták elkészítésében is alkalmazkodtak a modern elvárásokhoz, és a leggyakoribb speciális étrendekbe illeszkedő lángossal várják a diétát folytató vendégeket.

Nemcsak lángossal várják itt a betérő vendéget, hanem választhatunk akár palacsintát, salátát vagy roston sült csirkemellet is. Ha egyéb nyalánkságra vágynánk, akkor pedig ott van a nutellás lángos!

Ezzel a rugalmassággal és változatossággal sokak szerint a fent említett hely a legjobb lángosozó jelenleg.

A feltétek sokszínűségét nehéz lenne felülmúlni

A Váci út egyik régi lángosozója a Retro Lángoshoz hasonlóan rendelkezik kinti terasszal és beülős vendégtérrel egyaránt, azonban a feltétek tekintetében szerényebb a kínálat. A klasszikus ízek, mint a sajtos-tejfölös, természetesen megtalálható, és még néhány extra is, így találhatunk itt bolognais vagy rukkolás lángost.

Ez már így is jóval több, mint a legtöbb helyen, ahol csak a hagyományos ízekkel találkozhatunk, esetleg némi hagymával és baconnel megfűszerezve.

Több helyen is a feltétekben mutatkozó kisebb kínálatot a mennyiséggel ellensúlyozzák: a gazdagon megrakott lángosok mellett garantáltan nem marad éhes senki. Hol puha, hol meg ropogósabb a tészta, ami egyáltalán nem baj, hiszen ahány ház, annyi szokás.

Lángos és minden más

Viszonylag kevés az olyan vendéglátó egység vagy büfé, ami csak lángost árul. Jellemzően a fogyasztói igényekkel együtt megjelentek más ételek is a kínálatban. Van, ahol hamburgert és palacsintát is kérhetünk, de különleges ötvözetek is megjelentek, mint például a lángosburger. Ez az amerikai hamburger és a magyar palacsinta revolúciója egyetlen ételben. A belekerülő húspogácsa lehet marha, sertés, birka vagy kacsa.

Másféle különlegességeket is találhatunk: a két egymásra borított lángos űrhajóra hasonlít, közöttük pedig változatos feltéteket helyeznek el.

A palacsinta gyakori desszert a lángosozókban, de nem csak ezt ehetünk, ha édességre vágyunk. Van olyan lángosozó, ahol túrófánkot is választhatunk.

A lángos egy rendkívül változatos és sokszínű étel, ahogyan a fenti összegzésből is látszik, és ez az, amit annyira szeretünk benne.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei...

Elhelyezkedni pilótaként? Igenis lehetséges!

Azok, akik szeretnének szert tenni egy garantáltan biztos állásra, és örömmel keresnének...

Új lehetőség civil szervezeteknek: üzleti szakemberek támogatják a társadalmi hatás növelését

A programban üzleti szektorból érkező önkéntesek teszik eredményesebbé és fenntarthatóbbá a nonprofit...

A kanapéágy jelentősége a modern otthonokban

A nappali, ahogy sokan vélekednek, a lakás szíve. Itt töltjük a legtöbb...