szombat , 12 október 2024
Kezdőlap Képzés BME – Jaguar Land Rover együttműködés
Képzés

BME – Jaguar Land Rover együttműködés

202
jaguár bme

Mérnökei képzésén és kutatásokban is együttműködik a Jaguar Land Rover a BME-vel

BME X JLR TechDay rendezvény során a Műegyetem rektora és kancellárja együttműködési megállapodást írtak alá a Jaguar Land Rover ügyvezető igazgatójával.

„A Műegyetemen az ipari partnerek valós igényei is kijelölik a kutatási irányokat. Fontos és megtisztelő, hogy a Jaguar Land Rover (JLR) kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezete stratégiai partnerünk.” – hangsúlyozta a találkozón Czigány Tibor a BME rektora. Beszédében kiemelte „Fantasztikus ez a mai nap, hiszen Szijjártó miniszter úr személyesen harangozta be a mai együttműködési megállapodás aláírását, amely példamutatóan több karunkat is érinti. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar mellett a Gépészmérnöki Kar, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar is be tud kapcsolódni az öt éve megkezdett együttműködésbe”. Hozzátette: „A Műegyetem hazánk legnagyobb mérnökképző intézménye, a kutató-fejlesztő mérnöki diplomák közel 70%-kát adja ki. Az ország legtehetségesebb hallgatói járnak ide, akik mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai megmérettetéseken kiválóan szerepelnek, átlagosan 20 évente pedig egy Nobel-díjat is elnyernek. Ezek a sikerek a világszínvonalú képzés mellett egyrészt a nemzetközi kapcsolatrendszernek, másrészt a széles ipari együttműködéseknek is köszönhetők. – világított rá az az iparral való szoros kapcsolat fontosságára a rektor.„A Műegyetem nemcsak hazánk, hanem a Visegrádi Négyek országait is tekintve a legeredményesebb EU-s pályázó, és ipari kapcsolatainak köszönhetően oktatási és kutatási tevékenységünk az ipar valós igényeire épül. Ezért is nagy megtiszteltetés és siker számunkra ennek a mai együttműködési megállapodásnak az aláírása, hiszen a Jaguár Land Rover a világszínvonalat képviseli, így az együttműködésből nagyon sokat profitálhatnak hallgatóink és munkatársaink is.” – zárta beszédét Czigány Tibor.

Szalay Zsolt, a BME Gépjárműtechnológia Tanszék vezetője a találkozón elmondta: „A BME méretei, tradíciói és kompetenciái miatt alkalmas arra, hogy a JLR számára testreszabott, célirányos és rugalmas képzési programokat biztosítson, amelyekkel folyamatosan frissítjük és bővítjük a cég dolgozóinak ismereteit. Ezeket a képzéseket szolgáltatásként kezeljük, és miközben szolgáltatunk, mi is rengeteget tanulunk. Célunk, hogy kiemelkedő színvonalú és hasznos képzéseket nyújtsunk a JLR mérnökei számára. Az együttműködés jelentőségét növeli, hogy a vállalat a Magyarországon jelenlévő öt eredeti gépjárműgyártó (OEM, Original Equipment Manufacturer) egyike.” – hangsúlyozta Szalay Zsolt.

bme jaguár

A BME Gépjárműtechnológia Tanszéke és a Jaguar Land Rover Hungary Kft. (JLR) kooperációja közel 5 éves múltra tekint vissza. „A BME-n végzett mérnökök kiváló szakmai tudása közismert. A Műegyetem egykori hallgatójaként magam is tapasztaltam, hogy milyen tudást nyújt ez az egyetem, és mennyi energiát fektet ebbe az, aki itt diplomát szerez.” – emelte ki a műegyetemi kötődését Garaba Ákos, a JLR Hungary ügyvezető igazgatója. „Hosszútávú terveink vannak munkavállalóinkkal, ezért fontos, hogy helyben, folyamatosan magas színvonalú képzést tudjunk nyújtani, és ebben tökéletes partner a BME. Meghallgatják, hogy milyen kompetenciákat kell oktatni, és értik az igényeinket a mérnöktovábbképzés területén.” Az ügyvezető kiemelte: „Nagyon fontosnak tartom, hogy mérnökeink „testre szabott” képzéseket kaphatnak.” Hozzátette: A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán indult az angol nyelvű autonóm járműmérnök képzés is, amely a jövő közlekedésének megteremtéséhez szükséges összes műszaki területet átfogja. Szintén fontos képzési szakterületek az autóipari kiberbiztonság (automotive cyber security) és funkcionális biztonság (functional safety) ahol  a saját igényeinkre szabott képzésekhez juthatunk a tanszék programjai által.” – hangsúlyozta Garaba Ákos.

A JLR Hungary és a BME közötti együttműködés három műegyetemi kart érintően indul, de folyamatosan bővül majd. A Gépészmérnöki Karhoz tartozó terület a fröccsöntés, valamint a termék és szerszám optimalizáció (Injection Molding, tooling and product optimization). A Villamosmérnöki és Informatikai Karhoz kapcsolódó együttműködés témája a mesterséges intelligencia az autóipari tervezésben (artificial intelligence in automotive design). A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karral pedig a Autóipari funkcionális biztonság és kiberbiztonság (Automotive Functional Safety and Cyber Security) területét érintően kezdenek közös munkába. A JLR két mérnöke doktoranduszként már megkezdte kutató munkáját a Műegyetemen. Jelenleg a partnerség következő fázisa kereteinek finomítására helyezik a hangsúlyt. Céljuk a többszíntű együttműködés: a gyakornoki munkahelytől, a diplomaprogramokon át, a tanulmányi versenyekig. Továbbá a közös kutatási területek felderítése, és közös kutatási-fejlesztési projektek megpályázása is jelentős hangsúlyt kap a jövőben.

A május 14-én a Műegyetem J épületében és környékén zajló rendezvényen a gépjárműfejlesztés újdonságaival ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Jaguar Land Rover fejlesztőmérnökei izgalmas előadásokat tartottak járműtesztelés, akusztikai modellezés, funkciófejlesztés, és fröccsöntés témákban. Az épület előtti parkolóban pedig a legújabb járművekkel ismerkedhettek a jelenlévők.

Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! A cikkben partnerünk vot az oxox.hu Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán

A győri Széchenyi István Egyetem három hallgatója is részt vett a WorldSkills...

Próbáld ki a jövőd! – Október 11-én vár az ELTEfeszt 2024

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg interaktív pályaválasztó fesztiválját az Eötvös Loránd Tudományegyetem október...

365 intelligenciafejlesztő játék gyerekeknek

365 nap, 365 lehetőség a gyermeked fejlődésére – Isabel Ortiz könyvének varázslatos...

Alkalmazkodóképesség és innováció – Évnyitó a Gábor Dénes Egyetemen

A Gábor Dénes Egyetem dimplomaátadóval egybekötött tanévnyitón indította el a 2024/25-ös tanévét....