szombat , 22 június 2024
Kezdőlap Képzés HOPP: műszaki középiskolák eszközfejlesztését támogatta a Hankook
Képzés

HOPP: műszaki középiskolák eszközfejlesztését támogatta a Hankook

86
hopp hankook

A Hankook 2012-ben hívta életre átfogó társadalmi felelősségvállalási (CSR) programsorozatát, a „Hankook Értékteremtő Programot”, amely három pillérre épül: környezeti-társadalmi ügyek, egészség és oktatás, mobilitás. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat felelős társadalmi szereplőként segítséget nyújtson mindnyájunkat érintő környezeti és társadalmi problémákban.

Az oktatás fejlesztése és támogatása érdekében 2017-ben startolt el a Hankook Oktatási Pályázati Program, röviden a HOPP.

A Hankook 2023 második felében két műszaki középiskola eszközfejlesztésének támogatását indította el a program keretében. A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum 3 000 000 forintos, míg a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola 2 500 000 forintos támogatásban részesült.

„A Hankook pályázatának köszönhetően iskolánk jelentős mértékű eszközfejlesztést tudott megvalósítani. A beszerzések során két területre fókuszáltunk. Egyrészt kiemelt figyelmet kapott tanulóink szakmai ismereteinek elmélyítése, másrészt ügyeltünk arra, hogy képzéseink minden szegmensében hasznosításra kerüljenek a beszerzett eszközök, melyek közvetlenül és közvetett módon is támogatják a hozzánk járó diákok tanulmányait. Nagyon hálásak vagyunk a vállalatnak, hiszen ezeket az eszközöket saját erőforrásainkból hosszú évek alatt tudnánk csak beszerezni”- mondta Zemankó Zoltán a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola igazgatói feldatokat ellátó általános igazgatóhelyettese.

A Hankooktól kapott anyagi támogatás nagy segítséget jelent. Sikerült beszereznünk egy analóg elektronika készletet, amely a gépészet ágazat és elektronika és elektrotechnika ágazatban a villamos alapismeretek tantárgy gyakorlati jellegű feladatok megoldásában és gyakorlásában jelent nagy segítséget. Emellett az elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatásban elsősorban az analóg áramkörök megismerésében jelent könnyebbséget. Az optoelektronika kiegészítő készlet és a műveleti erősítő kiegészítő készlet az elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatásban szereplő tantárgyak elsajátításában segítség a tanulóink számára. A pneumatikus elemek csomag a gépészet ágazat és elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatást segíti elő. Ezek az eszközök nagyban hozzájárultak, hogy az oktatási eszközeink frissüljenek és a jelenkor technológiáinak megfeleljenek” – ismertette a támogatás részleteit, Müller Attila, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum általános és szakmai igazgatóhelyettese.

„A Hankook számára az oktatás ügye kiemelten fontos, ezért nagyon örülünk, hogy HOPP programunk segítségével hozzájárulhatunk a dunaújvárosi diákok korszerű képzéséhez. Bízunk benne, hogy ezekkel az eszközökkel megkönnyítjük a tanulás és a tanítás folyamatát is” – mondta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.

Az eszközfejlesztés eredményeként mind a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum, mind a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola modernebb környezetet és magasabb színvonalú oktatást biztosíthat a jövőben a diákoknak, ezzel támogatva a fiatalok szakmai fejlődését.


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Audi Hungaria: 100 végzett tanuló a vállalat duális szakképzésében

Az Audi Hungaria idén is kitüntette a duális szakképzésében végzett legjobb tanulóit,...

58 milliós támogatás a szakképző centrumoknak

A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, évi nettó 40 milliárd...

Rektorváltás az IBS-en

Dr. Láng László 20 év után távozik posztjáról és átadja a helyét...

QS-rangsor: az ELTE átvette a vezetést Magyarországon

Az ELTE mintegy 140 helyet javítva a tavalyi eredményén idén az 564....