Augusztus közepén Bulgáriában kerül megrendezésre az első Nemzetközi MI Diákolimpia, amelynek fő támogatója a Google. A versenyen 35 ország 47 csapata méri össze tudását, a hazai szponzoroknak köszönhetően Magyarországot két csapat is képviselheti az első MI diákversenyen. A diákok kiválogatása, felkészítése és a versenyre való delegálása a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának és az ELTE Informatikai Karának együttműködésével valósul meg.
Augusztus 9. és 15. között debütál a Bulgáriai Burgaszban megrendezésre kerülő Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI). A verseny célja, hogy inspirálja a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő fiatalokat, és támogassa a mesterséges intelligencia úttörőinek következő generációját.
A verseny három területre összpontosít: természetesnyelv-feldolgozás (NLP), valamint a gépi tanulás és a gépi látás. A csapatok egy tudományos és egy gyakorlati fordulóban mérik össze tudásukat. Felismerve a mesterséges intelligencia középiskolai oktatásának hiányát, az IOAI hasznos felkészítő anyagokat és egy ingyenes online kurzust biztosít a résztvevők számára. Ez lehetővé teszi, hogy a diákok egyenlő esélyekkel induljanak, gazdagítva ezzel versenyélményüket.
Az idei versenyre 35 országból összesen 47 csapat érkezik. Magyarországot a hazai szponzorok – Bosch Magyarország Kft., Google, G-Research Kft. és AD-DA Kft. – támogatásával két, előzetes tudással rendelkező csapat is képviseli. A négyfős csapatokat egy több, mint negyven diák részvételével lebonyolított válogatóverseny során választották ki – mindkét csapatban egyaránt megtalálhatók fiúk és lányok is.
A versenyzők kiválogatása, felkészítése és a versenyen való részvétel a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az ELTE Informatikai Karának együttműködésével valósul meg. A verseny része a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának, amely évtizedek óta sikeresen támogatja a diákolimpikonok felkészülését. A diákolimpiák köre, mely évek óta az aktuális tudományos és technológiai trendeknek megfelelően bővül, most az MI területével gazdagodik. A szervező bizottságot a Cambridge-i Egyetem egyik magyar kutatója is erősíti.
A magyar diákolimpiai csapatok tagjai:
- Vajda Ádám, Szilágyi Balázs, Kovács-Bánhalmi Hédi Zita, Ungár Vince
- Christ Miranda Anna, Lehotai Gergely, Molnár István Ádám, Nagy Dávid Leonárd
A csapatok intenzív felkészítésen vettek részt otthoni feladatok és felkészítő tábor formájában. A “take-home” feladatok olyan előre kiadott gondolkodtató problémák, amelyek kiváló lehetőséget biztosítanak a nemzetközi versenyre való felkészülésre. A kiutazó csapatok számára rendezett felkészítő tábor július 31. és augusztus 3. között zajlott Budapesten. Az előadások helyszíne az ELTE Lágymányosi Campus volt, míg a csapattagok szállásáról az Eötvös Collegium gondoskodott.
Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!