csütörtök , 2 július 2026
Kezdőlap Képzés Újabb együttműködési lehetőségek: a Széchenyi István Egyetemre látogatott Csehország nagykövete
Képzés

Újabb együttműködési lehetőségek: a Széchenyi István Egyetemre látogatott Csehország nagykövete

544

A Széchenyi István Egyetem képzési és kutatási tevékenységével, nemzetköziesítési törekvéseivel, valamint az együttműködési lehetőségekkel ismerkedett a győri campuson napokban tett látogatásán Eva Dvořáková, Csehország magyarországi nagykövete.

A diplomata elismerően szólt az intézmény stratégiájáról és fejlődéséről.

A Széchenyi István Egyetemen mintegy ezer nemzetközi hallgató tanul, az oktatók-kutatók pedig nemzetközi projektekben, kutatási hálózatokban is részt vesznek. Az intézmény számára már csak emiatt is fontos nemzetközi kapcsolatai folyamatos erősítése, s többek között ezt a célt szolgálta Eva Dvořáková cseh nagykövet látogatása a győri campuson.

A háromtagú delegációnak dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes mutatta be az egyetem eredményeit és terveit. Hangsúlyozta, hogy 2018-ban indították el nemzetköziesítési stratégiájukat, amely jelentős sikereket hozott.

„Több mint tizennégyezer hallgatónk közül ma már mintegy ezren külföldről, a világ csaknem nyolcvan országából érkeztek. Mintegy kétszáz képzési programunk negyedét angol nyelven is kínáljuk, ami különösen vonzó a nemzetközi fiatalok számára”

– fogalmazott. Hozzátette: hét cseh egyetemmel működnek együtt, ami hallgatói és oktatói csereprogramokra, illetve kutatási partnerségekre terjed ki. A Pannónia Ösztöndíjprogram keretében 70 hallgató járt Csehországban a most záruló szemeszterben.

Az elnökhelyettes kiemelte: büszkék arra, hogy mind a Quacquarelli Symonds, mind a Times Higher Education felsőoktatási világranglistáján szerepelnek. Ennek értékét növeli, hogy a világ mintegy 24 ezer egyeteme közül mindössze kétezret jegyeznek ezeken a rangsorokon. Dr. Lukács Eszter beszélt arról is, hogy kilenc karuk és négy doktori iskolájuk révén kutatásaikat interdiszciplináris módon végzik, amelyekkel szorosan kapcsolódnak a járműiparhoz, a fenntarthatósághoz, a telekommunikációhoz, az egészségtechnológiához és a mezőgazdasághoz. Megjegyezte: jelenleg készítik elő Győri Innovációs Parkjuk második ütemét, amelynek keretében akár cseh vállalatokkal is szívesen alakítanának ki kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködéseket.

A találkozón Eva Dvořáková nagykövet elismerően szólt a Széchenyi István Egyetem modern stratégiájáról, tevékenységeiről és fejlődéséről. Hozzáfűzte: az intézmény campusmodellje és szolgáltatási portfóliója – „egy kis város a városban” – a Texasi Egyetemre emlékezteti, ahol hallgatóként egy ideig tanult; majd felajánlotta segítségét további cseh egyetemekkel és kutatóközpontokkal való együttműködések kialakításában.

A nagykövet felhívta a figyelmet a cseh és magyar részvétellel megvalósuló, a sajtóban gyakran csak „szuperlézerként” emlegetett high-tech projektre, az ELI-re (Extreme Light Infrastructure) amely globális technológiai fejlesztési jelentőséggel bír. Aláhúzta: továbbra is van lehetőség partnerként bekapcsolódni ebbe.


További friss híreket talál a www.muanyagesgumi.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

A Széchenyi István Egyetem oktatója nyerte az idei Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat

Chappon Máténak, a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszéke oktatójának...

A tűzvédelem és a hatósági képzések szerepe a munka területén

A tűzvédelem manapság olyan fontos terület, amivel minden felelősen működő vállalkozásnak foglalkoznia...

Folyékony angol tudás: hogyan válhat valóra az álom?

Manapság szinte mindenki törekszik arra, hogy magabiztosan, természetesen beszéljen angolul. Azonban gyakran...

Miért jó Scrum Masterré válni?

Sokan már rájöttek, hogy az egyik legérdekesebb karrierút a Scrum Master szerep...