kedd , 5 március 2024
Kezdőlap Tippek Milyen a kender fényigénye?
Tippek

Milyen a kender fényigénye?

47
kender fényigénye

Aki már kicsit is utánajárt a kendertermesztés témájának, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy a kendernél érzékenyebb és igényesebb növény aligha létezik. Éppen ezért bárki is gondolkodik azon, hogy belevág a termesztésébe, mindenképpen kétszer, sőt, legalább négyszer fontolja meg, hogy valóban elkezdi ezt a roppant nehéz küldetést.

Már az első lépések is rendkívül fontosak, így ha nem igazán bízol magadban, akkor ne magról nevelj, hanem válassz inkább a Growisland palántái közül olyan fajtát, amelynek ízvilága közel áll az ízlésedhez, miközben hatása is olyan, amire te vágysz. És akkor a történetnek még koránt sincs vége, sőt, még csak most jön a java!

Elégítsd ki minden igényét!

Ahogy azt már az imént említettük, a kender – fajtától szinte függetlenül – nagyon igényes növény. Persze akadnak mindent túlélő fajták, de a többségére igenis nagyon oda kell figyelni.

Már eleve a talaj minősége meghatároz mindent, annak tisztasága elengedhetetlen, ahogy sokszor a tápoldatozása is. Ugyanígy nem mindegy, hogy mennyi vizet kap, és azt milyen módon kapja, ahogy a levegő tisztasága és páratartalma is sok mindent meghatároz.

És persze a kendert sem kímélik a különféle kórokozók és hiánybetegségek, amelyeket szakavatott szem hamar észrevesz, és így gyors akcióval menteni lehet a termést.

Végezetül pedig nem mehetünk el szó nélkül a fényigény mellett sem, hiszen ez talán az egyik legfontosabb tényező.

Milyen fényforrást érdemes választani?

Mivel sokan nem kültéren, hanem beltéren termesztenek, ezért a fényforrást kénytelenek mesterségesen megoldani. Ilyenkor jön a kérdés, hogy halogén vagy LED-es izzót válasszunk? Természetesen mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Most ezekből hozunk néhány fontosabbat:

  • A LED-es lámpák hatékonyabbak, gazdaságosabbak, és szemben a halogén izzókkal, nem kell tartani attól, hogy túlhevülnek, vagy esetleg megégetik a növényünket.
  • Épp a hatékonyságából kifolyólag hosszabb élettartamúak is a LED-ek, így kevesebbet kell költeni rá.
  • Ahogy a növény fejlődik, úgy igazíthatjuk a fényforrást a kender igényeihez – igaz, mindez csak LED esetén lehetséges.

Persze nem minden szép és jó, hiszen nem elég, hogy gyengébb a fény erőssége, a kibocsátott kékfény az emberi szemnek semmiképp sem tesz jót. Sőt, hogy őszinték legyünk, egy rendszer kiépítése tetemes összeget emészt fel, így nem biztos, hogy saját fogyasztás miatt ez megéri.

Tájékozódj alaposan!

Mielőtt elvetnéd a magokat vagy elültetnéd a palántát, mindenképpen tanácsos minél alaposabban tájékozódni, hogy valóban azt tudd nyújtani a kenderednek, amire igazán szüksége van.

A Growisland minden egyes magja és palántája mellé részletes leírást ad, így nem lesz más teendőd, mint azt követni ahhoz, hogy gazdag és egészséges termésed legyen!


Irányt mutatunk a világban – További friss híreket talál az eMentor.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Eljött az ideje új szőnyegek beszerzésének? Nem is gondolnád, milyen sokféle van!

Mivel mindannyian szeretnénk otthonunkban jól érezni magunkat, ezért igyekszünk olyan tárgyakkal berendezni,...

Néhány hasznos tipp a hidraulikus csörlő tápegységének kiválasztáshoz

Egy hidraulikus csörlő hasznos munkaeszköz, ha nagy terhek emeléséről és mozgatásáról van...

Pihenés a csodaszép Karintiában

Amikor egy nyaralást tervezünk, legyen az az évnek bármelyik hónapjában, igyekszünk mindig...

Szeretnéd kiélvezni a CBD olaj előnyeit, csak épp THC nélkül?

Manapság már korántsem olyan ritka a CBD olaj alkalmazása, mint volt mondjuk...